Csorba, görbe farönkön egy pattogó kavics

Örömet hozó félelem, eltemetett Babits

Egy felszeletelt álom, kocka alakú görbe,

Összetörve egy tükörbe dőlve.

Olló alatt madárszárny, s egy pillantás íze,

Mely romokban heverve felrepül a vízbe.

Egy réteg szeretet, egy megtört tudat,

Egy feltámasztott béka, mely a holdra ugat.

Elkeserítő mámor, egy kétes hangulat,

Egy fellángoló felhő, mely formázza az Urat?

Lehetetlen szempár, ékeskedő tollal,

Vérző sebben képzelt, kékes-zöldes folttal

73 nyári nap, 7 szabad és 3 szép

Mindörökre itt maradt, megfásult álomkép.

Figyelemben gyötrelem, fegyelemben tudás

Eltemetett életem, mélybe fojtott ugrás.

Láthatatlan üresség, mely fehér színű fagylalt

Mézes mázos vízözön, mely egy fehér székben tart,

Szertefolyó szilárdság, véreskezű boldogság,

S egy szétágazó szarkaláb, mely újra talpra áll.

Befagyott tekintetek elolvadó lábujja

S egy szivárványos kémény, mely a füstöt rám fújja.

Ez vesz körül, kívül, belül,

Ha az öröm lelkemben elterül

Sótlan igazság, melyben örömvirág nincsen,

Letükrözött valóság, amit elhitetnek szépen

Visszhangos kis menedék,

S egy gyermekgyilkos rohadék,

Bennem most ez szól,

Mihelyst én lefexem, s te, pedig elalszol